Goodbye Bafana online

Goodbye Bafana online (2007)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Gregory Dél-Afrikában nő fel, gyerekkora helyszíne egy farm, ahol egyetlen társasága egy fekete kisfiú. Bafana a legjobb barátja lesz, egész nap együtt játszanak, tőle tanulja meg a helyi bennszülöttek nyelvét is. Ám ezt a gyerekkori barátságot a felnőtt férfi mélyen eltemeti a lelkében, hiszen maga is mereven hiszi és vallja az apartheid eszméit, a fehérek felsőbbrendűségét az őslakos feketék felett. 1968-ban feleségével és gyerekeivel Robben szigetére érkezik, oda ahol a legmagasabb fokú biztonsági intézkedések mellett tartják fogva a fekete bőrű politikai elítélteket, köztük Nelson Mandelát is. Gregoryt nyelvtudása segíti előbbre jutni a katonai ranglétrán, börtönőrként ki kell hallgatnia a foglyok beszélgetéseit, cenzúrázni leveleiket. Gregory kezdetben nem is sejti, hogy milyen nagy hatással lesz majd a gondolkodására és egész életére a gondjaira bízott Nelson Mandela.
A film valós emlékeket és történelmi eseményeket idéz fel, hiszen annak a férfinak a visszaemlékezéseiből készült, aki 20 éven át volt Nelson Mandela börtönőre és akinek életét és rasszista gondolkodását megváltoztatta a mára már legendává váló politikus egyénisége és eszméi.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

12
Tetszett a film, köszönöm!
11
Az egyik legjobb film amit láttam! Érdemes megnézni, gyönyörű, emberséges, elgondolkodtató és nem unalmas!
9
Egy kellemes és érdekes film és történet volt.
Természetesen hasonló témájú filmekből már láttam sokkal jobb és emlékezetesebb alkotásokat is, de egyáltalán nem bántam meg a megtekintését. Egyetlen komolyabb bajom a filmmel az volt, hogy nem Nelson Mandela szemszögéből láthattuk az egész történetet, hanem az őr James Gregory szemszögéből, amit be kell vallani, egy bátor döntés volt a készítők részéről, de így szerintem egy kicsikét az én szememben veszített az erejéből. Nem bántam meg a megtekintését, jó volt összefoglalva látni ezt a nagyszerű történetet, egyszer érdemes megnézni!
10/7 - 72%
8
Jó film! Köszönöm a feltöltést!
7
Koszonjuk a feltoltest.
6
Köszönöm a feltöltést .
3
Egyértelműen 10/10 pedig már 3x láttam.

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.