The Odd Couple online

The Odd Couple online (2015)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A vígjáték sorozatok kedvelői számára remek hírrel szolgálhatunk, ugyanis immáron nálunk is megtekinthetővé vált a The Odd Couple című sorozat első évadának összes epizódja. A The Odd Couple egy olyan film, amelyet nem lehet hangos nevetés nélkül végig nézni. Minden egyes epizódban központi szerepe van a humornak, így egy fárasztó nap végén ismét remek hangulatba kerülhetünk, ha a The Odd Couple című sorozat mellett döntünk, a szabadidőnk eltöltése végett. A többkamerás szitkom egy már-már klasszikussá vált színdarab nyomán készült el. Ez a színdarab nem más, mint a Neil Simon nevéhez kötődő Furcsa pár. A Furcsa pár nyomán, a The Odd Couple című sorozat történetének középpontjában is egy igen furcsa páros áll, akik lakótársak. Az egyik férfi Felix, aki rendkívül pedáns, rendszerető és összeszedett, az élet minden területén. Ezzel szemben, a másik férfi, Oscar, a szétszórtság mintaképe. A két férfi tehát szöges ellentéte egymásnak, mégis összeköltöznek, mivel éppen hasonló élethelyzetbe kerülnek, és jó megoldásnak látják az összebútorozást. Oscar és Felix ugyanis, éppen egy válás után vannak, így remekül megértik egymás problémáját. Félix és Oscar egyébként már igen régóta ismerik egymást, hiszen az egyetemi éveikben is haverok voltak. Oscar és Felix tehát, a két frissen elvált férfi, egy fedél alá költözik. De vajon működhet ennek a furcsa párosnak az együttélés? Megfér-e egy fedél alatt egy pedáns és egy szétszórt jellemű fickó? Természetesen az epizódokból ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, ám abban már most biztosak lehetünk, hogy számtalan vicces percet okoz majd nekünk, nézőknek a két fickó összeférhetetlensége. Érdemes még megemlíteni, hogy a sorozat egyik főszereplője nem más, mint Matthew Perry, tehát nem akármilyen szereposztás jellemzi a The Odd Couple-t.  

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.